2012. február 19., vasárnap

Hatlapos

Névnapi sütinek készült, eme csupa csoki csemege, amelynek receptjével már huzamosabb ideje szemeztem, de most elérkezett az idő, hogy kipróbáljam.Teljes mértékben követtem az eredeti receptet, csupán annyi csavart vittem bele, hogy tettem a krémbe fél tábla 70%-os étcsokit, és egy kisebb Kinder mikulás is ebben végezte.Mit mondjak egyáltalán nem vált hátrányára, nagyon-nagyon fincsi csokikrém kerekedett belőle.
Abszolút tojásmentes nem kell bele a sokak által nem szeretett, vagy nem szívesen használt pudingpor, zsiradék sem sok.
A kisfiam aki nem igazán rajong a krémes süticsodákért, ezt most egymás után tüntette el a tányérról, ez már talán elárul valamit....

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt
8 dkg zsír(sertészsírt használtam)
10 dkg porcukor
2 dkg szalalkáli(én 1 csomag sütőport tettem bele, azzal is kiváló)
2 dl tej

Hozzávalók a krémhez:
35 dkg cukor(én fele mennyiséget tettem bele)
1 liter tej
5 dkg kakaó (holland a legjobb)
6 ek. liszt
10 dkg vaj
1 vaníliáscukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk  hatfelé osztjuk, és tepsi hátán 200 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük a lapokat,Vigyázzunk ne égjen meg a tészta, akkor már jó, ha a széle elkezd barnulni.
A lapokat kihűtjük.

A krémhez felforraljuk a tej 3/4-ét a cukorral vaníliás cukorral.A kakaót liszttel és a megmaradt tejjel csomómentesre keverjük, és folytonos keverés közben a felforrt tejhez adjuk.Sűrűre főzzük, és még melegen belekeverjük a vaj felét.
A krémet így melegen a lapok közé töltjük, a vaj másik felét megolvasztjuk, elkenjük a tészta tetején és porcukorral szórjuk meg.Egy éjszakára hűtőbe helyezzük, hogy a lapok bepuhuljanak, és tetszőleges szeletekre vágjuk.
Aki elkészíti, annak nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!!

2012. február 6., hétfő

Szalagos fánk

Ma fánkot sütöttem a fiúk nagy-nagy örömére!!Elvégre farsangszezon van,  és noha nem készítem sűrűn, mondhatnám elég ritkán a fánkok különféle módozatait, azért ilyenkor szinte kötelező előrukkolnom vele.Tavaly bécsi fánkot készítettem, ma a hagyományos szalagos fánknál maradtam. A recept a Nők Lapja Konyha tavaly februári számából származik, e szerint a recept szerint most készítettem először, de nem utoljára!


Hozzávalók:
50 dkg liszt
4 dkg élesztő
2 dl tej
6 dkg porcukor
5 dkg olvasztott vaj
4 tojássárgája
fél citrom reszelt héja
1 cs. vaníliás cukor
csipet só
olaj a sütéshez
baracklekvár(nálunk saját eltevésű őszibarackdzsem) és porcukor a tálaláshoz


A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne az élesztőt, a porcukrot és egy evőkanál lisztet, majd hagyjuk felfutni. Egy tálban összekeverjük a lisztet és a sót, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt a tojássárgájával, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal és az olvasztott vajjal együtt.Fakanállal vagy kézzel elkeverjük, majd ha összeállt lisztezett deszkára borítjuk, és sima tésztát gyúrunk belőle.Körülbelül 30 perc alatt a duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, és 6-8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval (én fánkszaggattót használtam) korongokat szaggatunk belőle.A kiszaggatott fánkokat a deszkán hagyjuk és konyharuhával letakarva kb. 10 percig pihentetjük(én 30 percig pihentettem, szerintem kell ennyi)
Az olajat felmelegítjük, de ne legyen túl forró, mert megégnek a fánkok.Akkor jó az olaj, ha szép világos a színe.Ha túl meleg az olaj, gyorsan sül a fánk és nyers marad a belseje.
A sütés megkezdése előtt az ujjunkkal nyomjunk egy kis mélyedést a fánkok közepébe, és a mélyedéssel lefelé tegyük bele az olajba.Letakarva 2-3 percig sütjük.Ezután megfordítjuk, és fedő nélkül 1-2 percig sütjük a másik oldalát.
A kész fánkokat papírtörlőn lecsepegtetjük, baracklekvárral (vagy bármilyen tetszőleges lekvárral) és porcukorral tálaljuk.

2012. január 18., szerda

Ma születésnapot ültünk!!



Drága Kincsem, Marcell a mai napon 4 éves lett!Annak akinek óvodás korú gyermeke van,  nem kell Bartos Erikát és az általa írt könyveket bemutatni élükön Bogyóval és Babócával, valamint Anna, Peti, Gergő szintén több kötetet felölelő kedves történeteivel.
Ennek apropóján készítettem ezt a tortát Marcinak az imádott mese főszereplőivel.Mivel a fehérvári Aranyalma cukrászdában éppen nem volt ilyen tortaostya, így vittem nekik egy képet, és arról két perc alatt elkészítették kiváló minőségben.
A torta Pückler herceg tortája egy könnyed eper és tejszínkrémmel , vanília és csokoládé ízesítésű lapokkal rétegezve.Utánanéztem a receptnek egy kicsit, ez eredetileg parfétortaként szerepel a köztudatban, én egy ősrégi Mester Kuktában akadtam rá.
Egyébként a herceg nagy nőcsábász hírében állt, és a múlt század végén élt.Ezt a receptet a felesége kreálta, és annak ellenére, hogy tudott férje kilengéseiről ezzel a desszerttel szeretett volna kedveskedni neki. Hites ura ezt úgy "hálálta" meg, hogy a torta receptjét szerelmes szavak kíséretében egyik szeretőjének ajánlotta.Nem volt semmi az úriember, ugye?
A lényeg nálunk, ami a legfontosabb mindenek felett, hogy eper legyen a krémben.Ez nagyon fontos...Marci odáig van ezért a pompás gyümölcsért, télen-nyáron egyaránt szívesen fogyasztja.
A tetejét zselatinba mártott eperszemekkel és étcsokiba mártott marcipángolyókkal díszítettem.

2012. január 11., szerda

Diós kalács

A recept Macikonyhától származik, egyszer régebben már sütöttem, már az idejét sem tudom mikor.Nála mogyorós kalácsként szerepel.Nekem dióm volt itthon mogyoróm sajnos nem, így készült el ez a kis "kalácska"..Este fényképeztem, mert már majdnem kilenc óra volt amire készen lett.Párom a felét rögtön le is kanyarította és elvitte a "dolgozóba" reggel.Érdekes a töltelék készítési módja, ezért is ragadott meg másodszor is ez a kalács recept.Azért ilyen kis kerekded,  mert tortaformában sült.Akinek nem lett elege így nem sokkal az ünnepek után a diós finomságokból, annak feltétlenül ajánlom kipróbálásra, mert egy érdekes ízvilágú süti.

Hozzávalók a tésztához:
40 dkg liszt
1 tojás
8 dkg olvasztott vaj
125-150 gramm langyos tej
2 dkg élesztő
8 dkg cukor
1/4 tk. só

A töltelékhez:
20 dkg darált dió v. mogyoró
6,5 dkg cukor
1 alma reszelve
1 tojás
10 dkg mascarpone v. ricotta
6 kanál baracklekvár
a kenéshez 1 tojás






A tészta hozzávalóit a vaj kivételével összekeverjük, majd adagonként hozzáöntjük az olvasztott vajat, és szép simára dagasztjuk.
Letakarva 1 órát kelni hagyjuk.

Ha megkelt a tészta, három részre osztjuk és hosszú, kb. 10x35cm-es csíkokká nyújtjuk.
A töltelék hozzávalóit összekeverjük a lekvár kivételével, és a tésztacsíkokra kenjük.Először a lekvárral kenjük meg a tésztát, majd erre kerül a töltelék.A csíkokat feltekerjük, összefonjuk és egy sütőpapírral kibélelt tortaformába fektetjük.
További fél óráig kelni hagyjuk, lekenjük tojással és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük.

2012. január 9., hétfő

Mézes franciakrémes

Nagyon kedves ismerőseimnek sütöttem meg ezt a habkönnyű sütit hálám jeléül....Igazából abba a helyzetbe kerültem, hogy elterveztem hogy egyszerű leveles tésztával készült franciakrémest sütök, de az Aldiban vásárolt több darabból álló leveles tészta szépen szétvált sülés közben a tepsim hátulján hiába dolgoztam egybe a lapokat.Gyúrni meg ugye nem szabad a kész leveles tésztát, legalábbis ez van a csomagolásán.
A krémet pedig ugyebár már elkészítettem, így maradt a gombhoz a kabátot eshetőség, keresnem kellett valami tuti tésztareceptet.Rá is találtam Katánál a nekem tetszőre és megfelelőre.Ezt a sütit nála láttam meg először még hónapokkal ezelőtt, és már akkor elhatároztam ha lesz rá mód megcsinálom.

Ha nem probléma a krém receptjét írom csak le, a tészta elkészítésének leírása Kata mézes franciakrémesénél van.
Egyébként én is hasonlóképpen készítettem csak egy kicsivel több krémmel, de a szisztéma ugyanaz.Megmondom őszintén nálam a csokimáz kimaradt, mert kedves férjem nem rajong a csokimázas sütikért(és ugyebár azért neki is "leesett" néhány szelet), de porcukorral a tetején is "ehető".

Tészta hozzávalói: Katánál
Nálam a tepsi mérete: 26x34

Krém hozzávalói:
9 dl tej
9 tojásfehérje
3 cs. vaníliapuding
2 cs. vaníliáscukor
10 dkg kristálycukor
10 dkg porcukor

Ezenkívül:
5 dl habtejszín
1 ek. porcukor
2 cs. habfixáló

Tepsi hátán megsütöttem a két lapot, félretettem hűlni.


A krémhez először a pudingokat a tej harmadával csomómentesre kevertem , majd hozzáöntöttem a többi tejet hozzáadtam a vaníliás cukrokat  és a kristálycukrot.Sűrűre főztem, majd hozzákevertem a porcukorral kemény habbá vert tojásfehérjéket.Pár percig takaréklángon főzzük a krémet.Teljesen ki kell hűteni.

A mézes lapot visszatettem a tepsibe, rákentem a krémet, majd betettem 1-2 órára a hűtőbe.Ezután kivettem majd rákentem a kemény habbá vert tejszínt.Rákerült a másik lap is, majd zsupsz vissza ismét a hűtőbe legalább egy éjszakára.Másnapra gyönyörűen bepuhul a felső lap is, szépen lehet vágni.

Aki elkészíti, annak nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!!!

2012. január 3., kedd

Húsos calzone

Ennek a hússal töltött kenyértésztának annyi a sztorija, hogy maradt egy jó adag sült hús a hűtőben, és szerettem volna egy kicsit fantáziadúsabban felhasználni.Annyi maradt, hogy az elkészített töltelék egyik felét leveles tésztába töltve húsos tekercsnek sütöttem meg,azt kedves párom el is vitte a munkahelyére kajcsinak, a másik fele a husinak pedig ebben a calzoneban végezte.Frissen kisülve ropogós kenyérkét falatozhatunk  benne a fűszerekkel, fetasajttal, olajbogyóval átsült töltelékkel.A sót én egy az egyben kihagytam, mert a fetasajt és az olajbogyó is elég sós, így véleményem szerint nem kellett, és igazam is lett.A recept egy pizzarecepteket tartalmazó könyvecskémből származik.

Hozzávalók a kenyértésztához:
50 dkg liszt(BL80)
1 cs. szárított élesztő
1/4 liter langyos víz
1 tk. só
1 tk. cukor
1 késhegynyi őrölt kömény
2 tojás

A hozzávalókból tésztát dagasztunk, majd letakarva 1/2 órát kelesztjük.Gyúrjuk át újra kelesszük újra 1/2 órát.Belisztezett deszkán gyúrjuk át, sodorjuk ki.Vágjuk négyfelé a tésztát és egyenként nyújtsuk ki kör alakúvá.
Az alábbi töltelékkel töltsük meg a tésztát:
Kb. 30 dkg sült hús apróra vágva(fokhagymás volt a husi, ezért nem tettem még külön fokhagymát a töltelékbe, de aki szereti nyugodtan tehet bele)
15 dkg fetasajt
10 dkg olajbogyó
1 vöröshagyma
1 kis doboz paradicsompüré
olívaolaj
bors,bazsalikom, oregano
10 dkg mozarella
Az apróra vágott husihoz hozzáadjuk a fetasajtot, mozarellát, olajbogyót.A vöröshagymát pároljuk meg az olívaolajon, fűszerezzük, majd keverjük a tálban levő hozzávalókhoz.
Ezt a fűszeres tölteléket négyfelé osztva töltsük bele a kenyértésztába.
A tészta szélet körben vízzel nedvesítsük be, majd hajtsuk félbe a tésztát.220 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük pirosra, ropogósra a calzonékat.

2011. december 30., péntek

Somlói galuska

Újra itt vagyok, nem tűntem el, és ezúttal is Nagyon Boldog Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!!
Tegnap nálunk járt vendégeink részére készítettem el ezt a somlói galuskát. Ezzel az igazi "hungaricummal"szeretnék Nagyon Boldog Új Évet kívánni minden kedves olvasómnak és blogtársamnak egyaránt!!!

Hozzávalók 6-8 személyre:
6 tojás
6 ek. cukor
6 ek. liszt
10 dkg dió
1 púpozott ek.kakaópor
a vaníliakrémhez:
5dl tej
3 tojássárgája
8 dkg kristálycukor
1 tk. liszt
1 cs. bourbon vaníliáscukor
a rumos öntethez:
2 dl víz
15 dkg kristálycukor
1-1 tk. reszelt citrom- és narancshéj
2 ek. rum
a csokoládéöntethez:
20 dkg étcsokoládé
1,5 dl tej vagy tejszín, 2 ek. rum

Ezenkívül:

10 dkg rumba áztatott mazsola
15 dkg darált dió
baracklekvár
tejszínhab a díszítéshez

A piskótatészta készítéséhez a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a lisztet, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét.A kész masszát három részre osztjuk:az egyik harmadába darált diót, a másikba a kakaót keverjük, az utolsó harmada natúr marad.A masszákat ujjnyi vastagságban, külön-külön sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük.Előmelegített sütőben közepes lángon megsütjük.(Kb. 12 perc alatt kész, sütés közben ne nyissuk ki a sütőt, mert a tészta összeesik!)

A vaníliakrémhez a tejet a vanílliáscukorral tojássárgájákkal, liszttel, cukorral krémmé főzzük, majd kihűtjük.Vigyázzunk, ne forraljuk túl, mert "tojásrántotta lesz belőle! A krémünk állásában is fog még sűrűsödni.

A rumos öntethez a  cukrot 2 dl vízben 15 percig főzzük a citrom- és narancshéjjal, ha kihűlt, hozzáöntjük a rumot.

A csokoládéöntethez a darabokra tördelt csokit 1,5 dl tejben vagy tejszínben felolvasztjuk, belekeverjük a rumot, kihűtjük.

Egy nagyobb üvegtál aljára teszünk egy piskótalapot, meglocsoljuk a rumos öntettel, rákenjük a vaníliakrémet, darált dióval és rumba áztatott mazsolával szórjuk meg, és ezt addig ismételjük amíg a hozzávalók el nem fogynak- az utolsó réteg piskóta legyen.
A tetejét megkenjük baracklekvárral, megszórjuk kakaóporral, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.Másnap kockára vágva, csokiöntettel, tejszínhabrózsákkal díszítve tálaljuk.