A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krémes sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krémes sütemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 24., szombat

"Nyusziváró" krémes lepény

Hirtelen  elhatározás alapján jött az ötlet, hogy ismét valami krémes sütit kéne készíteni a hétvégére, ami jól passzolna a vasárnapi menüsor végére desszertnek.
Erre a krémes lepény receptre ismét Házi cukrászat könyvemben találtam rá.A krém ízvilágban egy az egyben a hagyományos házi krémesre hajaz, könnyed, vaníliás, csak úgy eteti magát.
Az eredeti receptben szalalkáli szerepel, én ismét sütőporra cseréltem.Lehet, hogy szalalkálival jobb lett volna, mert hamarabb bepuhultak volna  a lapok.Aki esetleg meg szeretné sütni, annak azt tanácsolnám maradjon az eredeti receptnél.


Hozzávalók a tésztához:
20 evőkanál liszt
2 tojás
3 evőkanál porcukor
1 evőkanál zsír
2 dkg szalalkáli
kevés tej

Hozzávalók a krémhez:
3 tojás
20 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
8 evőkanál liszt
1,5 liter tej
3 dkg vaj

A tészta hozzávalóit annyi tejjel gyúrjuk össze, hogy rétestészta keménységű legyen.Vajazott tepsi hátán 200 fokra előmelegített sütőben négy lapot sütünk belőle.8-10 perc alatt sülnek meg a lapok.

A krémhez a három tojássárgáját a cukorral, vaníliás cukrokkal liszttel  kevés tejben eldolgozzuk csomómentesre.A maradék tejet felforraljuk, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a tojássárgás-cukros-lisztes keveréket.Sűrű krémmé főzzük, de vigyázzunk ne forraljuk túl, mert kicsapódik a tojássárgája.A tűzről levéve hozzákeverjük a vajat és a tojásfehérjék kemény habját.
Még így a meleg krémmel megtöltjük a lapokat.Egy éjszaka pihentetjük, és másnap felszeleteljük.Porcukorral meghintjük.

2012. február 27., hétfő

Krémpite



A hétvégén köszöntés volt nálunk és ebből az alkalomból sütöttem ezt a krémpitét Házi cukrászat című könyvemből.Első alkalommal készítettem el, annak aki esetleg nem ismeri a sütit , talán így tudnám jellemezni, hátha kedvet csinálok a megsütéséhez:omlós tésztalapok között kellemes, lágy, nem túl édes vaníliakrém.
Nevezhetném Hófehérkének is, utalva "megjelenésére". Tapasztalatszerzésnek sem volt utolsó, mert legközelebb négy lapban fogom megsütni, mivel úgy vékonyabbak lesznek a lapok és jobban átjárja a tésztát a krém.

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
2 dkg margarin
2 dkg szalalkáli (én ismét 1 csomag sütőport használtam)
4 ek. porcukor
1 tojás
2-3 ek. tejföl

Hozzávalók a krémhez:
3 dl tej
3 púpozott ek. liszt
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 vaníliás cukor
a tetejére porcukor

A lisztet elvegyítjük a szalalkálival (sütőporral), elmorzsoljuk a margarinnal, majd a tejföllel, tojással összegyúrjuk.Három cipóra osztjuk és negyed órát pihentetjük.Kinyújtjuk és kikent lisztezett sütőlapon vagy tepsi hátán(nálam 28x17cm) 180 fokra előmelegített sütőben kisütjük a lapokat kb. 8-10 perc alatt.Amint barnulni kezd a lap széle nyugodtan kivehetjük.

A krémhez a tejet fokozatosan hozzáadjuk a liszthez és állandó keveréssel sűrű krémmé főzzük, majd kihűtjük.A vajat habosra keverjük a cukrokkal és kicsinyenként hozzákeverjük a kihűlt főtt krémet.Megkenjük a lapokat, s a tetejét porcukorral megszórjuk.
Lehűtjük, és másnap felszeleteljük.

2012. február 19., vasárnap

Hatlapos

Névnapi sütinek készült, eme csupa csoki csemege, amelynek receptjével már huzamosabb ideje szemeztem, de most elérkezett az idő, hogy kipróbáljam.Teljes mértékben követtem az eredeti receptet, csupán annyi csavart vittem bele, hogy tettem a krémbe fél tábla 70%-os étcsokit, és egy kisebb Kinder mikulás is ebben végezte.Mit mondjak egyáltalán nem vált hátrányára, nagyon-nagyon fincsi csokikrém kerekedett belőle.
Abszolút tojásmentes nem kell bele a sokak által nem szeretett, vagy nem szívesen használt pudingpor, zsiradék sem sok.
A kisfiam aki nem igazán rajong a krémes süticsodákért, ezt most egymás után tüntette el a tányérról, ez már talán elárul valamit....

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt
8 dkg zsír(sertészsírt használtam)
10 dkg porcukor
2 dkg szalalkáli(én 1 csomag sütőport tettem bele, azzal is kiváló)
2 dl tej

Hozzávalók a krémhez:
35 dkg cukor(én fele mennyiséget tettem bele)
1 liter tej
5 dkg kakaó (holland a legjobb)
6 ek. liszt
10 dkg vaj
1 vaníliáscukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk  hatfelé osztjuk, és tepsi hátán 200 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük a lapokat,Vigyázzunk ne égjen meg a tészta, akkor már jó, ha a széle elkezd barnulni.
A lapokat kihűtjük.

A krémhez felforraljuk a tej 3/4-ét a cukorral vaníliás cukorral.A kakaót liszttel és a megmaradt tejjel csomómentesre keverjük, és folytonos keverés közben a felforrt tejhez adjuk.Sűrűre főzzük, és még melegen belekeverjük a vaj felét.
A krémet így melegen a lapok közé töltjük, a vaj másik felét megolvasztjuk, elkenjük a tészta tetején és porcukorral szórjuk meg.Egy éjszakára hűtőbe helyezzük, hogy a lapok bepuhuljanak, és tetszőleges szeletekre vágjuk.
Aki elkészíti, annak nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!!

2012. január 9., hétfő

Mézes franciakrémes

Nagyon kedves ismerőseimnek sütöttem meg ezt a habkönnyű sütit hálám jeléül....Igazából abba a helyzetbe kerültem, hogy elterveztem hogy egyszerű leveles tésztával készült franciakrémest sütök, de az Aldiban vásárolt több darabból álló leveles tészta szépen szétvált sülés közben a tepsim hátulján hiába dolgoztam egybe a lapokat.Gyúrni meg ugye nem szabad a kész leveles tésztát, legalábbis ez van a csomagolásán.
A krémet pedig ugyebár már elkészítettem, így maradt a gombhoz a kabátot eshetőség, keresnem kellett valami tuti tésztareceptet.Rá is találtam Katánál a nekem tetszőre és megfelelőre.Ezt a sütit nála láttam meg először még hónapokkal ezelőtt, és már akkor elhatároztam ha lesz rá mód megcsinálom.

Ha nem probléma a krém receptjét írom csak le, a tészta elkészítésének leírása Kata mézes franciakrémesénél van.
Egyébként én is hasonlóképpen készítettem csak egy kicsivel több krémmel, de a szisztéma ugyanaz.Megmondom őszintén nálam a csokimáz kimaradt, mert kedves férjem nem rajong a csokimázas sütikért(és ugyebár azért neki is "leesett" néhány szelet), de porcukorral a tetején is "ehető".

Tészta hozzávalói: Katánál
Nálam a tepsi mérete: 26x34

Krém hozzávalói:
9 dl tej
9 tojásfehérje
3 cs. vaníliapuding
2 cs. vaníliáscukor
10 dkg kristálycukor
10 dkg porcukor

Ezenkívül:
5 dl habtejszín
1 ek. porcukor
2 cs. habfixáló

Tepsi hátán megsütöttem a két lapot, félretettem hűlni.


A krémhez először a pudingokat a tej harmadával csomómentesre kevertem , majd hozzáöntöttem a többi tejet hozzáadtam a vaníliás cukrokat  és a kristálycukrot.Sűrűre főztem, majd hozzákevertem a porcukorral kemény habbá vert tojásfehérjéket.Pár percig takaréklángon főzzük a krémet.Teljesen ki kell hűteni.

A mézes lapot visszatettem a tepsibe, rákentem a krémet, majd betettem 1-2 órára a hűtőbe.Ezután kivettem majd rákentem a kemény habbá vert tejszínt.Rákerült a másik lap is, majd zsupsz vissza ismét a hűtőbe legalább egy éjszakára.Másnapra gyönyörűen bepuhul a felső lap is, szépen lehet vágni.

Aki elkészíti, annak nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!!!

2011. szeptember 25., vasárnap

Almás krémes

Ezt a sütit anyósom nevenapjára sütöttem a minap.A jó múltkorjában nagyon ízlett nekik a krémesem, és ennek sikerén felbuzdúlva álltam neki ennek a változatnak.Almaszezon van ezerrel, hát tessék csak kipróbálni nyugodtan, aki kedvet érez hozzá!A fagyasztóban árválkodó megmaradt tojásfehérjék egyik ideális felhasználási módja.


Hozzávalók:

A piskótához:
6 tojás
6 ek. liszt
6 ek nádcukor(jó a sima hagyományos is)
1 kg alma (nekem elég volt 4 nagyobb  is)
1 cs. sütőpor
A krémhez:
4 cs. vaníliás puding
1 liter víz
6 ek. cukor
6 tojásfehérje(én kilenccel csináltam, mert épp annyi volt a fagyasztóban)
1 cs. vaníliáscukor

A tetejére 5 dl Hulala (aki nem szereti a növényi tejszínt a tejszínhez adjon 2 cs. habfixálót és cukrot ízlés szerint)
fahéj

Egy 38x30-as magas falú sütőtepsit kibélelünk alufóliával, szépen kirakosgatjuk az almagerezdekkel.Erre öntjük a piskótatésztát és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
Egy nagyobb tálcára borítjuk, lehúzzuk róla  a fóliát, majd az almás felével felfelé visszatesszük a tepsibe.
Ezután kihűtjük.
A pudingokat a vízzel és 2 evőkanál cukorral sűrűre főzzük.A hat tojás fehérjéből a 4 evőkanál cukorral kemény habot verünk, majd a meleg pudinggal elkeverjük.A tészta tetejére kenjük.

Ezután a tejszínből kemény habot verünk, majd a kihűtött krémre kenjük.Fahéjjal meghintve kockákra vágva tálaljuk.

2011. május 16., hétfő

Hab Lola


Ezt a sütireceptet Gabojszánál találtam a minap, és nagyon megtetszett.Egy egyszerű, nyolc tojásos vizes piskóta, vaníliakrémmel töltve és megszórva kókuszreszelékkel.
Nagyon finom, úgyhogy bíztatok mindenkit bátran próbálja ki, mert sok dícséretet lehet vele bezsebelni.

Hozzávalók:
8 tojás
40 dkg kristálycukor(én 30 dkg-ot tettem bele)
25 dkg liszt
1 cs. sütőpor
8 ek. meleg víz
2-3 ek. kakaópor

A krémhez:
6 dl tej
2 cs. bourbon vaníliás puding
20 dkg porcukor
20 dkg vaj
kb. 5dkg kókuszreszelék

A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótatésztát készítünk és egy sütőpapírral bélelt nagyobb méretű (26x36cm-es) tepsibe simítjuk a piskóta 2/3-át.
A maradékhoz keverjük a kakaóport és pöttyöket teszünk a tetejére belőle.
180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.
Ha kihűlt, kettévágjuk és megtöltjük a következőképpen készülő vaníliakrémmel:

A pudingokat a tejben sűrűre főzzük, kihűtjük.A vajat a porcukorral habosra keverjük és fokozatosan a kihűlt pudinghoz adjuk.
Az így kapott krémmel töltjük a piskótát, úgy, hogy a tetejére is jusson belőle.Végül a tetejét megzórjuk kókuszreszelékkel.

Hűtőbe tesszük pár órára, és utána kockákra vágva tálaljuk.

2011. május 1., vasárnap

Kedvenc szelet


Először is elnézést kérek a képminőségért, de elég borongós idő volt amikor fényképeztem a sütit, de talán kivehető, hogy valami sütiféle van a képen.
Múlt hétvégén sütöttem meg , és nagyon hamar eltűntette a rokonság.Ezért is vettem a bátorságot, hogy felteszem a receptjét.Kiadós, nem igényel nagy befektetést a hozzávalók beszerzése, és nem utolsósorban nagyon fincsi.Én most csokimáz nélkül készítettem, simán csak porcukorral megszórva.Annak ellenére, hogy férjem kategórikusan kijelentette, ő nem eszik belőle, mert nem kell a kilóinak, ahhoz képest szépen sorjában kapkodta el a szeleteket a tányérról.

Hozzávalók a tésztához:
40 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
12 dkg margarin
12 dkg porcukor
1 tojás
tejföl

Hozzávalók a krémhez:
20 dkg vaj
25 dkg porcukor(én a fele mennyiséget tettem bele, és az is bőven elég volt)
1/2 l. tej+2 kanál cukor+4 púpozott ek. liszt=sűrűre főzni

Máz:
4 evőkanál víz
4 evőkanál cukor
4 evőkanál kakaó
6 dkg vaj

A tészta hozzávalóit annyi tejföllel állítjuk össze, hogy könnyen nyújtható legyen.
3 lapot sütünk belőle tepsi hátán 200 fokra előmelegített sütőben.Vigyázzunk, mert 5-6 perc alatt megsülnek a lapok, nehogy megégjenek.
Ezután félretesszük hűlni őket.

A krémhez sűrűre főzzük a tejben csomómentesre kevert lisztet és a cukrot.Ezt a masszát is félretesszük hogy teljesen kihűljön.
Eközben a vajat habosra keverjük a porcukorral, és a kihűlt krémhez keverjük óvatosan, egyneművé dolgozzuk.
Kétfelé vesszük a krémet, és az egyik felébe egy evőkanál kakaót, a másik felébe egy kevés rumot keverünk.(én, mivel gyerekek is ettek belőle a rumot kiváltottam egy csomag vaníliáscukorral)

Ezután következik a rétegezés:tészta-fehér krém-tészta-csokikrém-tészta-csokimáz

A mázhoz kis lángon összeolvasztjuk a hozzávalókat, majd a tűzről levéve belekeverjük a vajat.

Egy éjszakára hűtőbe tesszük, de tapasztalatom szerint inkább két nappal előtte készítsük el, úgy még jobban bepuhulnak a lapok és összeérnek az ízek.

2011. március 14., hétfő

Krémes, te édes!


Nagy mennyiségű tojásfehérje volt a fagyasztóban, és annak felhasználására született ez a krémes.Ami sima krémesnek indult volna, de egy kis hiányosságtól eltekintve(nincs sem csoki, sem karamellmáz a tetején) olyan francia krémes szerűség kerekedett belőle.
Aki kóstolta, annak nagyon ízlett.Nagy előnye, hogy viszonylag hamar megvan, és nem igényel nagy befektetést.Egyébként Nassolónál találtam a receptet.A krémhez én csak 20 dkg porcukrot használtam és az is bőven elég lett.

Hozzávalók a tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg Rama
1 tojássárgája
1 dl tejföl
1 ek. ecet
csipet só

A krémhez:
4 cs. vaníliapuding
15 dkg kristálycukor
9 tojásfehérje
20 dkg porcukor
1,2 l víz

1/2 liter Habmester v. Hulala

A tésztához valókat összegyúrjuk és fóliába csomagolva 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük.Így könnyebb lesz vele dolgozni.
A hűtőből kivéve kétfelé vesszük a tésztát és vékonyra kinyújtjuk sütőpapíron.Én 35x26 cm tepsit használtam.Beletettem a tésztát sütőpapírostól, villával megbökdöstem és a 200 fokra előmelegített sütőbe toltam.Kb. 15 perc alatt szépen megsül.
Ugyanígy jártam el a másikkal is.Kihűlés után, a szebbik lapot felkockáztam.

A krémhez feltettem 1 liter vizet forrni egy nagy 5 literes lábosban.Kell ekkora, mert rengeteg krém lesz belőle.
A maradék 2 dl vizet kikevertem 10 dkg porcukorral és a négy csomag vaníliás pudinggal csomómentesre.
A kilenc tojásfehérjét kemény habbá vertem 10 dkg porcukorral.A mikor a víz felforrt, beleöntöttem a kikevert vaníliáspudingokat és sűrű masszává forraltam. Belekevertem a habbá vert tojásfehérjéket és kézi habverő segítségével beleforgattam, eldolgoztam a kkrémben.3-4 percig forraltam így együtt, majd ráöntöttem a tésztalapra, amit belehelyeztem a lehetőleg magas falú tepsibe.
Kihűtöttem, és ezután kentem fel rá a 1/2 liter kemény habbá vert Habmester tejszínt.Ebbe a tejszínbe sem kell sem zselatin, sem habfixáló mert voltaképpen ugyanolyan mint a Hulala.
Ezután ráhelyeztem az előre felvagdosott tésztakockákat.Porcukorral megszórtam és hűtőbe tettem Másnap a kockák mentén felvagdostam.

2011. február 12., szombat

Csíkos süti


Ezt a sütit pedig Katánál találtam még hónapokkal ezelőtt és most ezt is megsütöttem mint vendégváró  ínyencséget.Nem csalódtam, ugyanúgy mint a meggyesben sem.

Hozzávalók a lapokhoz:
15 ek. kristálycukor
3 tojás
3 dl tejföl
15 ek. liszt
3 mk. szódabikarbóna
pici só

5 ek. mák
5 ek. darált dió
3 ek. kakaó

A tojásokat habosra kevejük a kristálycukorral, majd beletesszük a tejfölt a szódabikarbónával elkevert lisztet és a sót.Háromfelé vesszük és mindegyiket külön-külön ízesítjük a mákkal, a dióval és a kakaóval.Kissé folyékony piskótaszerű tésztát kapunk.Közepes, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és egyenként kisütjük a tésztákat.
180 fokon 12-15 perc alatt kisütjük őket.

Elkészítjük a tölteléket,amelynek hozzávalói:
1 liter tej
8 ek. búzadara
18 dkg porcukor
2 cs. vaníliás cukor
20 dkg lágy margarin

A tejet felforraljuk a sóval, majd beleöntjük a búzadarát és folytonos kevergetés mellett nagyon sűrűre főzzük.
Miután kihűlt, hozzáadjuk a porcukorral, vaníliás cukorral, habosra kevert margarint.
Betöltjük a lapokat, úgy, hogy a tetejére is jusson.A tetejét megszórjuk csokireszelékkel, és hűtőbe tesszük.Másnapra szépen összeérnek az ízek.Szép, magas süteményt fogunk kapni.

Habos meggyes szelet


A receptet Nassolónál találtam a minap és nagyon megtetszett.Kapóra jött, hogy a hétvégén köszöntés lesz, így el is készítettem.

Hozzávalók:
2 db 4 tojásos kakaós piskótalap kb. gáztepsi méretű (24x37)
Hozzávalók:
4 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 ek. étolaj

A krémhez:
5 dl édesített növényi tejszín( Hulala vagy Habmester)
5 dl natúr joghurt
15 dkg porcukor (tetszés szerint lehet kevesebb is)
1 cs. zselatin(2,5 dkg)
1,5 üveg meggybefőtt

a tetejére:
2-3 dl növényi tejszín, csokiforgács

Először megsütjük a kakaós piskótalapokat:a tojások fehérjéjét felverjük lassan adagolva hozzá a cukrot, kemény habbá.Egyenként a tojások sárgáját is belekeverjük, majd a kakaóval együtt átszitált lisztet, miközben az étolajat is belecsorgatjuk.180 fokra előmelegített sütőben, zsírpapírral bélelt tepsiben 15 perc alatt megsütjük.

Miután a lapok kihűltek, megtöltjük a következőképen készített krémmel:a zselatint elkeverjük egy kevés vízben,majd kis lángon forrpontig melegítjük.Ezután először egy kevés joghurtot keverünk hozzá, majd a többbit is.Ezt hozzáadjuk a felvert tejszínhabhoz, amelybe már beletettük a porcukrot.Együtt kemény habbá verjük.Megfigyelhetjük, hogy a zselatin hatására hogyan keményedik be a krém fokozatosan.Majd a lecsepegtetett meggybefőttet is belekeverjük.

A piskótalapokat meglocsoljuk egy kis befőttlével, mejd betöltjük a krémmel.
 Célszerű ugyanabba a tepsibe helyezni a piskótalapokat töltés előtt,amiben sütöttük, ezért jó ha magas falú tepsit használunk erre a célra.
Tetejére felvert tejszínt kenünk, majd megszórjuk csokireszelékkel.

2010. december 25., szombat

Gesztenyés mézes krémes


Ezt a sütit a nagyobb értelemben vett családnak sütöttem, most először próbáltam ki ezt a receptet, de kis családomon letesztelve nagyon jól vizsgázott.Egyébként Nassolónál találtam, hálás köszönet érte.Ő két lappal sütötte,én megpróbálkoztam hárommal.Ha dicsekedhetek egy kicsit, ami nem igazán szokásom akkor elárulom, hogy ezt a receptet feltettem a nosalty-ra és kiemelték édes sütemény kategóriában.

Hozzávalók a mézes laphoz:
15 dkg porcukor
1 púpos ek. kakaó
5 dkg vaj
2 ek. méz
2 tojás
40 dkg liszt
1 csapott mk. sütőpor
2 csapott mk. szódabikarbóna
kevés tej az összeállításhoz(nekem nem kellett)

Krém:
1 cs. vaníliapuding
3 dl tej
15 dkg cukor
20 dkg puha margarin
50 dkg gesztenye
5cl rum
5 dl tejszín keményre vert habja
1 csapott ek. zselatin

Csokimáz:
10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
3 enyhén púpozott ek. kakaó
3 ek. víz(amennyiben szükség lenne rá)

A tészta hozzávalóit a liszt a sütőpor és a szódabikarbóna kivételével gőz fölött összeolvasztjuk.
Majd az egészet összegyúrjuk és háromfelé osztjuk a tésztát.24x37 cm-es tepsi hátán 200 fokra előmelegített sütőben 6-8 perc alatt megsütjük a lapokat.
A krémhez a pudingot sűrűre főzzük a tejjel és a cukorral, majd kihűtjük.
A margarint kihabosítjuk, a kihűlt pudingot kanalanként elvegyítjük vele, belekeverjük a gesztenye masszát és a rumot.Jól kikeverjük.

A 1/2 dl vízbe beáztatjuk a zselatint, kis lángon áttetszővé feloldjuk. A langyos zselatinhoz 3-4 ek. tejszínhabot adunk elkeverjük és így adjuk a nagyobb mennyiségű habhoz.
Végül a tejszínhabot óvatosan beleforgatjuk a gesztenyés masszába.
Kiadós mennyiségű krémet kapunk.

Az egyik kihűlt lapot a tepsibe tesszük, rásimítjuk a krémet befedjük a másik lappal, krém és ismét mézes lap.
Hűtőbe tesszük néhány órára.
A mázhoz az adalékokat összeolvasztjuk kis lángon, és gyorsan elsimítjuk a tetején.

2010. november 30., kedd

Marlenka


Talán az eddigi legsikeresebb sütireceptemmel kezdeném a naplómat.Semmiképpen sem szeretnék felvágni,de őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ezt a sütimet ennyiszer visszatapsolják..Egyébként a receptet Torkoskuckónál találtam.

Hozzávalók a tésztához:
2 tojás
2 ek. méz
5 dkg vaj
2 ek. kakaó
2 mk. szódabikarbóna
20 dkg porcukor
40 dkg liszt

Hozzávalók a krémhez
4 ek. liszt
5 dl tej
20 dkg porcukor
1 vaníliáscukor
1 margarin
reszelt étcsoki a tetejére

A tészta hozzávalóit a liszt kivételével vízgőz felett összeolvasztom.Amikor kicsit kihűlt hozzágyúrom a lisztet. Rugalmas tésztát kell, hogy kapjunk.
5 egyenlő részre osztom, és kb. 25x25cm-es négyzetekre nyújtva tepsi hátán megsütöm őket 180 fokra előmelegített sütőben.
A lisztből és a tejből sűrű alapkrémet főzök. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a lágy margarint a porcukrot és a vaníliáscukrot.
Rétegezem, a tetejére is kell, hogy jusson a krémből, végül csokireszelékkel díszítem.
Hűtőbe helyezzük, majd másnap 3x3cm-es kockákra majd azokat kétfelé kis háromszögekre vágjuk.