2011. február 27., vasárnap

Egyszerű rozskenyér


Tegnap sütöttem meg ezt a kenyeret Limara receptje szerint.Mi nagyon szeretjük egyébként is a rozskenyeret, úgyhogy biztosan el fogom még készíteni.Limara tényleg nagyon érti a kenyérsütés minden csínját bínját, mert igazából olyan, mintha a boltban vagy pékségben kapható rozskenyeret ettünk volna.

Hozzávalók:
10 dkg BL80 kenyérliszt
30 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
10 dkg világos rozsliszt
1 ek. melasz vagy sötétbarna nádcukor
1,5 tk. só
1 ek. sikér
100 gramm joghurt
kb. 2,5 dl víz
1 ek. őrölt kömény, koriander, édeskömény vegyesen
2 dkg élesztő

Egy nagy tálba beleöntjük a liszteket,majd beleöntjük a többi hozzávalót is és néhány perc alatt bedagasztjuk.A rozsliszt  miatt kissé ragadós a tészta, de mindig annyi lisztet tegyünk hozzá, ami feltétlenül szükséges.
Miután jól kidolgoztuk,olajjal kikent tálban letakarva meleg helyen két órán át kelesztjük.
Ezután átgyúrjuk, és vekni formára formázzuk.
Képek itt a formázásról.

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük,majd egy nagyobb tállal lefedjük, és ismét egy órán át kelesztjük.Eközben a sütőt 230 fokra előmelegítjük és alulra egy nagyobb tálban vizet teszünk.
A megkelt kenyeret hústűvel vagy grillpálcával több helyen megszúrkáljuk, hogy a gőz szabadon távozhasson és így nem reped ki a kenyér.
Először 10 percig sütjük 230 fokon, majd levesszük a hőfokot 200 fokra.Limara 35 percet írt, nekem egy kicsit több idő kellett.Akkor jó, ha kongó hangot ad a kenyér alja ha megkopogtatjuk.

A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, majd konyharuhába tekerjük és másnap szeleteljük.

2011. február 22., kedd

Acma, puha török zsemle


A recept Macikonyhától származik, már régóta ki szerettem volna próbálni.Nagyon köszönöm neki, hogy feltette, mert ilyen foszlós (olyan mint a kalácstészta) másnap is finom puha, légiesen könnyű zsemlével még nem volt szerencsém találkozni.Enyhén édeskés a tésztája, ezért remek vajjal, lekvárral vagy mézzel megkenve, de valamilyen sós kencével vagy magában is isteni.
Maci a receptet egy török nénikétől kapta és ő is rendszeresen süti.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 cs. szárított vagy 3 dkg friss élesztő
1 doboz (150grammos) natúr joghurt, ez lesz későbbiekben a mérőpohár
1 pohár étolaj
1 pohár langyos tej
1 tk. sütőpor
1 egész tojás
1/4 pohár cukor
1 púpozott tk. só
1 tojássárgája és 1-2 kanál tej a kenéshez
szezámmag vagy darálatlan mák a szóráshoz

 A cukorból egy kanálkával elveszek és belekeverem a langyos tejbe, majd beleszórom az élesztőt.Néhány percig letakarva pihenni hagyom.
Egy tálba beleöntöm a lisztet, a közepébe mélyedést csinálok és belekeverem az összekevert tojást, sót, cukrot, sütőport, olajat, joghurtot, és a megfuttatott élesztőt.
Nem túl kemény, könnyen formázható tésztát dagasztok, majd letakarva 1-1,5 órát kelesztem. 
Ezután átgyúrom, majd lisztezett deszkára borítom a tésztát és addig felezem, míg a pingpong labdához hasonló méretű labdacsokat kapok.Ez 16 darabot jelent.Aki nagyobbakat szeretne 8 részre is oszthatja.
Vékony rudakká sodrom a tésztát, majd kettéhajom és ellentétes irányban megcsavarom, majd feltekerem mint a csigát.
Tepsire sorakoztatom a kis halmokat majd letakarom és fél óráig kelesztem őket.
Eközben 170 fokra előmelegítem a sütőt.A megkelt zsemléket a tojássárgájával elkevert tejjel lekenem, megszórom  a darálatlan mákkal, vagy szezámaggal esetleg mindkettővel egyszerre és sütőbe tolom.
Nekem kb. 30 perc alatt sült meg, de azért 20 perc elteltével kezdjünk el rá-rá tekintgetni. 

2011. február 20., vasárnap

Túrós-pudingos csiga


Ismét egy kelt csiga recept, ami úgy született, hogy tegnap tárkonyos csirkeragulevest főztem és valami tészta kívánkozott utána.Namost, volt a hűtőben egy doboz ricotta, meg még egy fél doboz túró, meg mégy egy negyed üvegnyi meggybefőtt.
Mit süssek mit süssek, hát ráakadtam a no salty-n erre a csigára, nagyon sokan dícsérték, hát gondoltam nem  lehet rossz én is kipróbálom.
Szokásomhoz híven egy icipicit változtattam, mivel egy kicsi több túró került bele(nem rontotta el) a tésztájában van egy kis tönkölyliszt,és mazsola helyett meggyet tettem bele.Ennyi a változtatás.Amikor a férjecském beleharapott csak elismerő hümmögéseket kaptam tőle.Természetesen ide az eredeti receptet pötyögöm be.

Hozzávalók:
a tésztához:
45 dkg liszt
5 dkg élesztő(én 3 dkg-ot tettem bele, bőven elég volt)
7 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
6 dkg puha vaj/margarin
2 dl langyos tej
1 tojás
reszelt citromhéj

a töltelékhez:
4 dl tej
1 cs. vaníliapudingpor
10 dkg cukor
25 dkg túró
1 cs. vaníliáscukor
1 cs. mazsola

A tésztához 1 dl langyos tejben kevés cukorral elkeverjük az élesztőt,kevés lisztet adunk hozzá, kelni hagyjuk, majd ezután hozzákeverjük a többi liszthez, és beletesszük a maradék langyos tejet amelyben elkevertük a porcukrot a  vajat, tojást vaníliáscukrot, reszelt citromhéjat.
Puha, rugalmas tésztát dagasztunk, majd letakarva duplájára kelesztjük(kb. 1 óra)

Elkészítjük a tölteléket:a pudingport kevés tejben csomómentesre keverjük, majd hozzákeverjük a maradék tejhez amit felforraltunk a cukorral.Sűrűre főzzük kicsit hűtjük, majd apránként belekeverjük a túrót is.Nekünk elég volt a 10 dkg cukor bele, de aki édesebben szereti tehet még bele ízlés szerint.
A megkelt tésztát, ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd rákenjük a tölteléket és megszórjuk a beáztatott mazsolával(én meggyel).Tekerés közben egy kicsit ki fog folyni a töltelék, de legalább lehet egy kicsit nassolni.
Feltekerjük és 2 cm-es darabokra vágjuk.Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, kellő távolságot hagyva.Még kelesztjük 20 percig, eközben előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
Miután megkeltek betesszük a sütőbe és kb. 30 perc alatt készre sütjük.Kihűlés után vaníliás porcukorral megszórjuk.

2011. február 17., csütörtök

Tönkölyös-joghurtos riegel kenyér


Íme a zsemlék ebből a tésztából

Egyszerűen muszáj volt ezt a kenyérreceptet feltennem, és közben nem győzök hálát rebegni Moha felé, mert egyszerűen fantasztikus ez a kenyere.Mindenkinek ajánlom aki kellő kedvet és elhivatottságot érez rá, hogy elkészítse.
Habár a kenyér eredetije rozsos-joghurtos riegel kenyér néven fut Mohánál, de óriási késztetést éreztem, hogy kipróbáljam  tönkölyliszttel is.
Biztosan nagyon finom rozsosan is de így is megjárja, ezt bátran állíthatom.
Nagyon ízlett az egész családnak.Legközelebb zsemléket fogok gyártani ebből a tésztából.
Ezúttal is mindent úgy csináltam ahogy Mohánál láttam, csupán a lisztek összetételén variáltam,(nem kaptam kenyérlisztet a "madaras tescóban")és én a nála feltüntetett adag feléből készítettem ebben a formámban:

Ha valaki a recept eredetijét is szeretné elolvasni kattintson Mohához.

Hozzávalók:
15 dkg öregtészta
5 dkg graham liszt
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
140 ml víz
1 mk. barnacukor
1 dkg friss élesztő
Ezeket összekeverem és letakarva fél órát kelesztem.

Öregtészta:
50 dkg BL 80 liszt (ez most nálam:20 dkg finomliszt+20 dkg graham liszt+10 dkg rozsliszt)
3 dl víz
1 kk. só
1 ek. olaj
1 dkg élesztő
1 ek. cukor
A hozzávalókat összekeverjük és egy kiolajozott tálban 10-12 órára hűtőszekrénybe tesszük letakarva.Szépen feljön, majd összeesik, túlkel a tészta.A szükséges mennyiséget kivesszük belőle  mindig ami a kenyerünkhöz szükségeltetik, majd visszatesszük.Akár egy hétig is eláll hűtőben.

Utána hozzáadom:
75 gramm natúr joghurt
csipet aszkorbin
1 tk. só
1,5 dkg lágy vaj
1/2 tk. őrölt kömény
20 dkg tönkölyliszt
1 ek. burgonyapehely
1 kk. sikér
1-2 ek. tönkölykorpa

Ezekből  lágy tésztát dagasztok kb. 4-5 perc alatt.Én inkább a kalácstésztához tudnám állagra hasonlítani.Letakarva 40 percig kelesztem, félidőben mégegyszer átgyúrom.
A megkelt tésztát ismét átgyúrom és( Mohánál tökmagba),  napraforgómagba hempergetem majd beleteszem a sütőpapírral bélelt formába.
Ismét letakarom és duplájára kelesztem a formában.Ezután éles késsel bevagdosom a tetejét, megspriccelem vízzel és megszórom a következő magkeverékkel:1 ek. lenmag, 1 ek. szezámmag, 1 ek. napraforgómag, 1 ek. zabpehely.
210 fokra előmelegített sütőben 55-60 percig sütöm.Tényleg kell ennyi idő, nálam bejött mindkét alkalommal.

2011. február 15., kedd

Sonkával-sajttal töltött kifli


Ez a kifli uzsonnára készült, most először vágtam bele az elkészítésébe, és nem utoljára.Nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető a tésztája, és különböző töltelékekkel lehet variálni.Szerintem kiváló vendégváró is lehet.Darált hússal vagy zöldséges-sonkás rakománnyal is fincsi, ki fogom mindenképpen próbálni.Nekem most sonkaszalámi és szeletelt sajt volt a hűtőben,így lett Marcinak uzsi, apának meg vacsi a munkahelyére.Azt mondta a kisfiam:"Anya, finomat sütöttél!"Kedvesem pedig, hogy olyan az íze, mintha melegszendvicset enne.
A reci A Sütés Öröme című könyvemből származik.

Hozzávalók:
a túrós-olajos tésztához:
250 gramm liszt
1 cs. sütőpor
125 gramm tehéntúró
50 ml tej
50 ml étolaj
1 tojásfehérje
1/2 csapott tk. só

A töltelékhez:
4 szelet sonkaszalámi
4 szelet gouda sajt

A kenéshez és szóráshoz:
1 tojássárgája
1 tk. tej
frissen őrölt bors
szezámmag

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.A tepsit sütőpapírral kibéleljük.

A tésztához a lisztet és a sütőport tálba szitáljuk.A többi hozzávalót is beletesszük a tálba.Robotgéppel, alacsony, majd a legmagasabb fokozaton sima tésztává összedolgozzuk(ne keverjük túl soká, különben ragacsos lesz)

A tésztát lisztezett deszkán hengerré formáljuk, majd 34x34 cm-es négyzetté nyújtjuk.Négyfelé osztjuk(ez négy, 17x17 cm-es négyzetet jelent), majd ezeket a négyzeteket átlósan kettévágjuk.

A sonka- és sajtszeleteket a tésztaháromszögek méretére vágjuk.Mindegyik tésztára fektetünk 1-1 sonka- és sajtszeletet.A háromszöget összesodorjuk(nem kell szorosan), és kiflivé hajlítjuk.
A tojássárgáját a tejjel kikeverjük, és megkenjük vele a akifliket.Durvaszemű borssal (én most egyértelmű, hogy nem tettem rá) és szezámaggal megszórjuk.
A tepsit sütőbe toljuk és kb 20 perc alatt megsütjük. a kifliket.

2011. február 14., hétfő

Krumplis csirkemell


A recept eredetije krumplis karaj néven szerepel a Nők Lapja Konyha legújabb számában, de  karaj nem volt itthon csak csirkemell, Marcinak pedig gyorsan össze kellett dobnom valami ebédet.
Mivel neki készült elsősorban, így nem készítettem nagy adagot.Egy fél csirkemellet használtam csak fel.Valamint, ami a receptben nem szerepel, én pár órára fokhagymás tejbe áztattam a husit.

Hozzávalók:
1/2 csirkemellfilé (az eredeti receptben 8 szelet karaj)
30 dkg burgonya
1 tojás (eredetileg 2 tojás)
liszt
tengeri só, bors
olaj a sütéshez

A húst elvágom, kiklopfolom, majd pár órára fokhagymás tejben pácolom.
Elkészítéskor a felesleges folyadékot letörölgetem róla,sózom, borsozom, majd bundázom:liszt-tojás-reszelt krumpli.
Bő forró olajban kisütöm,savanyú "ubival" tálalom (más szerintem nem is kívánkozik mellé) és bezsebelem kisfiam dícséretét.

2011. február 13., vasárnap

Pain Paillasse



Ennek a kenyérnek a receptjét Reformnasiknál találtam, és egyből megnyerte a tetszésem.Pláne ennek a kenyérnek az eredetijét vásároltam már az Intersparban, ahol is egy 30dkg-os kenyér 400ft-ba kerül.
Kívül ropogós, belül szaftos kenyér,amit már tegnap és ma is megsütöttem.Hamar készen van maga a tészta, utána a hűtőben csücsül 10-12 órát, majd semmi gyúrás, csak némi húzogatás, csavarás és már mehet is a forró sütőbe.
A családnak lehet is szervírozni a friss kenyeret reggelire.Kiváló szendvics alapnak, lehet különböző magokat beletenni én az elsőt simán, de már a másodikat magokkal sütöttem.Ma be is vásároltam magkeverékből, és holnap azt fogom belesütni.
Finom lehet apróra vágott olajbogyóval, pritaminpaprikával, chiliporral is a tésztájában.Kukoricadarában is meg lehet hempergetni, valamint zabpehellyel meghinteni.

Hozzávalók:
50 dkg liszt (lehet vegyesen is, ez most nálam 30 dkg finomliszt+20 dkg telj. kiőrlésű rozsliszt)
10 gramm friss élesztő vagy 7 gramm szárított élesztő
2,8 dl hideg víz
1 ek. cukor
2 tk. só

A hozzávalókat összekverjük egy tálban, majd szép rugalmas tésztát gyúrunk belőle.(kb. 3 perc)
Fóliával letakarva hűtőbe helyezzük 10-12 órára.
Másnap a sütőt előmelegítjük 240 fokra, és a sütő aljába egy tálban vizet teszünk.(Ez nagyon fontos!)
A tésztát kivesszük a hűtőből és a kezünkkel téglalap alakúra húzogatjuk éles késsel tenyérnyi csíkokat vágunk belőle, majd legalább kétszeres csavarással csavarjuk bagett formára, tegyük a tepsire, és kelesztés nélkül tegyük a gőzös sütőbe.
15 percig süssük 240 fokon, majd vegyük le a hőmérsékletetet 200 fokra és süssük további 15 percig.
Akkor jó, ha már szép piros ropogós a héja.

A Svájcból érkező, alig néhány év alatt sikeressé vált kenyérkülönlegesség feltalálója Aimé Pouly genfi pékmester.
A hosszúkás alakú ropogós kenyeret finom kézműipari érzékkel és bevált előállítási eljárás alapján fejlesztette ki. Visszatért a kenyérsütés régi hagyományaihoz, és eltökélte, hogy megsüti kedvenc gyerekkori kenyerét.


Az összetéveszthetetlen íz titkai között szerepel a kevés élesztő használata, a tészta hosszú pihentetési ideje és természetesen a felhasznált egyedi lisztkeverék.
Az 1997-ben szabadalmaztatott sikerkenyeret ma már Svájc egész területén, valamint Európa 14 országában közel 1200 pék állítja elő kézi készítéssel.
A speciális Paillasse-lisztkeverék kizárólagos magyarországi forgalmazója a Paillasse Magyarország Kft.