2011. május 28., szombat

Öt felejthetetlen nap Sárváron

Élménybeszámoló és emlékezés apura........ 


Hétfőn elutaztunk kis családommal egyet pihenni Sárvárra, ahol is meglátogattuk a fantasztikus gyógyfürdő komplexumot, sokat fürödtünk, kirándultunk, és fájó szívvel hazajöttünk.

Szerintem Sárvárnak nincs szüksége reklámra, mert egyszerűen annyira jó, hogy önmagát is simán el tudja adni, és emberek ezreinek tud felejthetelen élményt nyújtani egy életre.
Mi már voltunk tavaly ősszel, de a fent említettek miatt erősen visszahúzott a szívünk, ezért döntöttünk ismét Sárvár mellett.
Nagyszerűen megcsinálták a gyermekmedencéket, sok extrával minden jóval.A kültéri medencék sokasága is elkápráztatja az ember fiát lányát sokszínűségével minden korosztályra gondolva.

A szállásunkról nem is beszélve:most egy új apartmanban az Enjoyban szálltunk meg, és (itt most nem szeretnék ismét reklámot csinálni) le lettünk nyűgözve.Nemcsak a környezettől, hanem a vendéglátók kedvességétől,figyelmességétől, vendégszeretetétől.

Na és ami nekem a legfontosabb és a legtöbbet jelent, amiért igazából mindent megért, hogy eljöttünk ide az az, hogy kedden átlátogattunk a közeli Uraiújfaluba, apukám szülőfalujába, ahol megtörtént az a csoda, amire nem is mertem számítani, megtaláltam azt a 92 éves Bözsi nénit, aki ismerte aput, látta picinek, és meg tudta mutatni melyik házban született. Rengeteg mindent mesélt róla és a családról a régi időkről a háborúról, a szegénységről és a mindent összetartó szeretetről.
Igazából minden a véletlennek volt köszönhető, hogy a megfelelő embert szólítottam le az utcán,aki segített Bözsi nénit megtalálni, és utána már ment minden a maga útján.
Mintha valaki vezette volna a kezem, egyszerre volt felemelő, gyönyörű, megható még a mai napig nem tudok felocsúdni...

Ha megengeditek pár fotót megosztanék veletek erről a pár napról:
Bözsi néni, aki egy igazi két lábon járó történelemkönyv

2011. május 16., hétfő

Hab Lola


Ezt a sütireceptet Gabojszánál találtam a minap, és nagyon megtetszett.Egy egyszerű, nyolc tojásos vizes piskóta, vaníliakrémmel töltve és megszórva kókuszreszelékkel.
Nagyon finom, úgyhogy bíztatok mindenkit bátran próbálja ki, mert sok dícséretet lehet vele bezsebelni.

Hozzávalók:
8 tojás
40 dkg kristálycukor(én 30 dkg-ot tettem bele)
25 dkg liszt
1 cs. sütőpor
8 ek. meleg víz
2-3 ek. kakaópor

A krémhez:
6 dl tej
2 cs. bourbon vaníliás puding
20 dkg porcukor
20 dkg vaj
kb. 5dkg kókuszreszelék

A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótatésztát készítünk és egy sütőpapírral bélelt nagyobb méretű (26x36cm-es) tepsibe simítjuk a piskóta 2/3-át.
A maradékhoz keverjük a kakaóport és pöttyöket teszünk a tetejére belőle.
180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.
Ha kihűlt, kettévágjuk és megtöltjük a következőképpen készülő vaníliakrémmel:

A pudingokat a tejben sűrűre főzzük, kihűtjük.A vajat a porcukorral habosra keverjük és fokozatosan a kihűlt pudinghoz adjuk.
Az így kapott krémmel töltjük a piskótát, úgy, hogy a tetejére is jusson belőle.Végül a tetejét megzórjuk kókuszreszelékkel.

Hűtőbe tesszük pár órára, és utána kockákra vágva tálaljuk.

2011. május 4., szerda

Felhőcske


Gyermekkorom kedvenc sütije, egyszerű, gyors nagyon finom bizonyítva ezt a tényt az is, hogy kisfiam csak úgy tömte magába ezt a könnyű piskótát.
Amikor anyuval együtt készítettük, kis félholdakat szaggatunk a kisült tésztából.

Hozzávalók:
4 tojás
30 dkg kristálycukor(én fele mennyiséget használtam)
1/2 cs. sütőpor
1 cs. vaníliáscukor
30 dkg liszt
1,5 dl tej
1 ek. kakaópor

A négy tojássárgáját a kristálycukorral habosra keverjük.Hozzáadunk 30 dkg lisztet, a sütőport a vaníliáscukrot és ha szükséges pici tejet, hogy csomómentes masszát kapjunk, majd lassan hozzáadagoljuk a többi tejet is.
A tésztát kettéválasztjuk, az egyik adaghoz 1 evőkanál kakót keverünk.
A tojásfehérjékből kemény habot verünk és finoman a kétféle adalékhoz keverjük.

Sütőpapírral bélelt tepsibe(én 20x30cm-es tepsit használtam) rakjuk kanalanként váltogatva a fehér és a kakaós tésztát egymás mellé.

200 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 20 perc alatt készre sütjük az ajtó kinyitása nélkül.

Habkönnyű süteményünket vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.

2011. május 1., vasárnap

Dédi kifli



Ez egy nagyon egyszerűen elkészíthető kifli, hasonlít a hókiflihez ízvilágban, ugyanúgy lehet lekvárral, dióval, gesztenyével, mákkal tölteni mint "unokatestvérét".Én most sütésálló lekvárral töltöttem meg.
Fémdobozba téve sokáig eláll, már ha hosszabb időt ér meg.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
20 dkg margarin/vaj
3 dl tejföl
1 ek. kristálycukor
pici só
1 sütőpor

A sütőporral elegyített lisztet elmorzsoljuk a margarinnal.Összeállítjuk a tejföllel, cukorral, sóval.Jól kigyúrjuk és négyfelé vesszük.Egyenként kör alakúra nyújtjuk, és nyolc részre osztjuk.A tészta szélesebbik felére halmozzuk a tölteléket, feltekerjük és 180 fokra előmelegített sütőben kisütjük.
Sütés után még melegen vaníliás porcukorral megszórjuk.

Kedvenc szelet


Először is elnézést kérek a képminőségért, de elég borongós idő volt amikor fényképeztem a sütit, de talán kivehető, hogy valami sütiféle van a képen.
Múlt hétvégén sütöttem meg , és nagyon hamar eltűntette a rokonság.Ezért is vettem a bátorságot, hogy felteszem a receptjét.Kiadós, nem igényel nagy befektetést a hozzávalók beszerzése, és nem utolsósorban nagyon fincsi.Én most csokimáz nélkül készítettem, simán csak porcukorral megszórva.Annak ellenére, hogy férjem kategórikusan kijelentette, ő nem eszik belőle, mert nem kell a kilóinak, ahhoz képest szépen sorjában kapkodta el a szeleteket a tányérról.

Hozzávalók a tésztához:
40 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
12 dkg margarin
12 dkg porcukor
1 tojás
tejföl

Hozzávalók a krémhez:
20 dkg vaj
25 dkg porcukor(én a fele mennyiséget tettem bele, és az is bőven elég volt)
1/2 l. tej+2 kanál cukor+4 púpozott ek. liszt=sűrűre főzni

Máz:
4 evőkanál víz
4 evőkanál cukor
4 evőkanál kakaó
6 dkg vaj

A tészta hozzávalóit annyi tejföllel állítjuk össze, hogy könnyen nyújtható legyen.
3 lapot sütünk belőle tepsi hátán 200 fokra előmelegített sütőben.Vigyázzunk, mert 5-6 perc alatt megsülnek a lapok, nehogy megégjenek.
Ezután félretesszük hűlni őket.

A krémhez sűrűre főzzük a tejben csomómentesre kevert lisztet és a cukrot.Ezt a masszát is félretesszük hogy teljesen kihűljön.
Eközben a vajat habosra keverjük a porcukorral, és a kihűlt krémhez keverjük óvatosan, egyneművé dolgozzuk.
Kétfelé vesszük a krémet, és az egyik felébe egy evőkanál kakaót, a másik felébe egy kevés rumot keverünk.(én, mivel gyerekek is ettek belőle a rumot kiváltottam egy csomag vaníliáscukorral)

Ezután következik a rétegezés:tészta-fehér krém-tészta-csokikrém-tészta-csokimáz

A mázhoz kis lángon összeolvasztjuk a hozzávalókat, majd a tűzről levéve belekeverjük a vajat.

Egy éjszakára hűtőbe tesszük, de tapasztalatom szerint inkább két nappal előtte készítsük el, úgy még jobban bepuhulnak a lapok és összeérnek az ízek.

2011. április 12., kedd

Meggyes pite



Ezt a pitét már vagy egy éve  Limara receptje szerint készítem.Férjem szinte első számú kedvence, általában meggyes töltelékkel készül, de csináltam már almásan és erdeigyümölcsösen is.
Kívül omlós tészta, belül krémes gyümölcstöltelék, egyszerűen isteni.Kiváló uzsonnasütemény, kicsik és nagyok kedvence nálunk.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
4 ek. porcukor
3-4 ek. jeges víz
2 tojás
csipet só

a töltelékhez:
1 üveg meggybefőtt
1 cs. vaníliapudingpor
3 ek cukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket.

A töltelékhez a befőtt levéből kimérünk 3 dl-t és azt sűrűre főzzük a cukorral és a vaníliapudingporral.Hozzákeverjük a meggyet, és egy kicsit félretesszük hűlni.

Egy tortaformát (nálam ez egy 20cm-es átmérőjű piteforma) kibélelünk a tészta kétharmadával, és 180 fokra előmelegített sütőben kevés száraz babbal "vaksütést" végzünk 15 perc alatt.
Ezután kivesszük a sütőből kiszedjük a babot és belesimítjuk a meggykrémet.
A maradék tésztából elkészítjük a rácsot a piténkre, úgy, hogy a szélére is jusson.
Tojássárgájával lekenjük tetejét és még  kb. 30 percig sütjük.

2011. április 9., szombat

Tejszínes túrótorta


Ez a torta anyósom születésnapjára készült.Mindenféleképpen valami üde,könnyű tortát szerettem volna valamilyen gyümölccsel kiegészítve.
Most Vitamill búzacsírás lisztet használtam, és zongorázni lehet a különbséget a piskótát illetően a többi lisztekkel összehasonlítva.

Hozzávalók a piskótához:
6 tojás
6 ek. liszt
6 ek. cukor
1 cs. sütőpor

Hozzávalók a krémhez:
25 dkg túró
3 dl tej
1 cs. vaníliás pudingpor
3 ek. kristálycukor
3 ek. porcukor
1/2 l. Habmester v. Hulala tejszín
1 ek. zselatin
1 cs. vaníliáscukor
a tetejére:
2 dl habtejszín
1 cs. Habfixáló
1 cs. vaníliáscukor
1 ek. porcukor
ananászbefőtt a díszítéshez

A tojásokból a szokásos módon megsütjük a piskótát.Én úgy szoktam csinálni, hogy a cukor 2/3-át a sárgájával az 1/3-át pedig a fehérjéjével verem fel.
A vendéglátó suliban tanultuk így, és tényleg sokkal szebb lesz a piskótánk ezáltal.
Sütőpapírral bélelt 26 cm-es kapcsos tortaformában 180 fokon készre sütjük.
Legjobb, ha pár órát várunk és csak azután vágjuk fel, hogy ne morzsálódjon a tészta.

A krémhez a pudingport a kristálycukorral sűrűre főzzük a tejben, majd hideg vízbe állítva sűrűn kevergetve kihűtjük.
A zselatint egy kevés vízzel összekeverjük és forrpontig hevítjük, majd félrehúzzuk a tűzről kicsit hűtjük.
Miután kihűlt a puding, áttesszük egy nagyobb tálba, hozzáadjuk a túrót, a vaníliáscukrot a teszínt a porcukrot és gépi habverővel addig keverjük amíg szépen elkezd sűrűsödni.Óvatosan vékony sugárban adagolva hozzáöntjük a zselatint, és még egy kicsit keverjük.
Aki normál tejszínből készíti, ott nem javaslom ezt a technikát, akkor először kemény habbá kell verni a tejszínt és úgy beleforgatni a pudingba, majd utána jöhet a zselatin aminek megnövelném a mennyiségét egy csomagra (Horváth Rozi féle)

Ezután a psikótalapot háromfelé vágjuk, és megtöltjük a krémmel.A tetejét tetszés szerint díszíthejük ananásszal, de aki jobban szereti barackbefőttet is tehet rá.