2011. január 13., csütörtök

Burgonyáskenyér


Kedves férjuram kívánságára csülökpörköltet főztem ma, és gondoltam egy merészet:nem főtt burgonyával fogom tálalni, hanem sütök hozzá burgonyás kenyeret.Hozzá savanyú uborka, és már kész is a lakoma a számára.
A kenyeret már tegnap este megsütöttem Marci hathatós segítsége mellett(ő is dagasztotta a tésztát).Én úgy csináltam, hogy 3 órára letakarva hűtőbe tettem, de lehet egész éjszakára is és reggel friss kenyerünk lesz.
A recept szintén Nigella Hogyan váljunk házi istennőkké című könyvéből származik.Nagyon jó kelt tészta receptek is vannak a könyvben.Egyszerűen fantasztikusan jóra sikeredett ez a könyve is.Semmi flancos nehezen beszerezhető hozzávaló(no azért abból is akad egy-egy), jól, érthetően leírva, elmagyarázva a technológia.

Hozzávalók:
300 gramm hideg vagy meleg, főtt burgonya
700-800 gramm liszt
1 ek. só
1 ek. görög joghurt
3 dl langyos krumplisvíz

A burgonyát krumlinyomón keresztül nyomjuk át egy nagy tálba- vagy csak törjük össze, ha már a tálban van-, tegyünk hozzá 60 dkg lisztet, sót és az élesztőt.Keverjük össze, adjuk hozzá a joghurtot, majd lassan a vizet.Amikor már van valami tésztaszerűségünk, a masszát kezdjük el dagasztani.Általában kb. 20 dkg lisztet felvesza tészta.
Ez a massza nedvesebb és ragacsosabb mint a közönséges fehér kenyér tésztája, vagyis készüljünk fel, hogy tovább fog tartani a dagasztás.Legalább 10 percig dagasszuk, formázzunk belőle egy tömör labdát, és helyezzük bele egy kivajazott tálba.
Forgassuk meg, takarjuk le vászonkendővel, és hagyjuk hűvös helyen éjszakára, vagy tegyük meleg helyre egy-két órára.

Amikor a tészta kb. a duplájára dagadt, püföljük szét legalább egy percen keresztül.Végül formázzuk olyanra, amilyenre a kedvünk tartja.Közben melegítsük elő a sütőt 220 fokra.A tésztát tegyük a sütőpapírral bélelt tepsibe, majd letakarva még kelesszük 30 percet.Amikor a tészta a duplájára dagadt, 30 percre tegyük a sütőbe.20 perc elteltével állítsuk a sütőt 190 fokra, és süssük a kenyeret még 10 percig, vagy addig, amíg elkészül.Amikor megkopogtatjuk az alját, és kongó hangot ad akkor megsült és jó.

Jó magasra feljött, igazi buci kinézete lett a kenyeremnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése